IGAZSÁGÜGYI ÍRÁSSZAKÉRTŐ


ÖTVÖS ZOLTÁN IGAZSÁGÜGYI ÍRÁS-, NYOM- ÉS FEGYVERSZAKÉRTŐ

Az igazságügyi kézírásszakértői vizsgálat feladata

Az írás-szakértői intézmény nem újkeletű az első írásos feljegyzés Konstantin császár "Ubi" törvényének (i.sz. 300) feljegyzéseiből ismeretes. A jogszolgáltatásban akkor jelenhetett meg, amikor az írásbeliség területén szükségessé vált az egyes hamisítások megállapítása.

Természetesen az írás-szakértés az évek alatt nagyon sokat fejlődött és ma már szinte napi tevékenység a bizonyítások terén, melyek a következő területekre irányul első sorban:

-kézírások, aláírások vizsgálata azonosítása
-szerződések, végrendeletek eredetiségének megállapítása
-banki bizonylatok aláírásának vizsgálata
-technikai hamisítási módszerek feltárása, vagy kizárása

Ha perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, illetve arra való tekintet nélkül, hogy ismereteik elegendőek-e vagy sem, a jogszabály kötelezővé teszi szakértő igénybevételét.

A szakértői vélemények határozottsága ugyanúgy hatósági értékelést kívánó tényező, mint például a tanu vallomásának a meghatározottsága.